Eredmények, kihívások, nehézségek és örömök - egy program 3+ éve: Mikes Kelemen Program Konferencia beszámoló

A viszonylag kései meghívó ellenére népes közönség előtt rendezték meg 2017. május 4-én az Országos Széchényi Könyvtárban a "Mikes Kelemen Program tengerentúli hungarikumainak közgyűjteményi jelentősége" című konferenciát. A cím minden szava lényeges és jelentőséggel bír, és részben utal a téma összetettségére, előnyeivel és kihívásaival együtt, amelyet az előadások is hűen tükröztek.

Az előadásokból és kerekasztal beszélgetésből álló egész napos rendezvény a 2013-ban elindult Mikes Kelemen Program eddigi eredményeiről és részben várható sorsáról, valamint azokról a kihívásokról szólt, amelyekkel a program kidolgozóinak és lebonyolítóinak a kezdetek óta szembe kellett nézniük. Az OSZK főigazgatója, dr. Tüske László megnyitó köszöntőjében nemcsak azt hangsúlyozta, hogy a diaszpóra-kutatásban hasznosulhatnak a nemzeti könyvtárba, a nemzeti levéltárba és a határon túli intézményekbe kerülő dokumentumok, hanem kifejezte köszönetét a program irányításáért felelős Dányi Éva osztályvezetőnek is. A nyitó előadást A Mikes Kelemen Program története az OSZK szemszögéből, 2014-2017 címmel ezek után nem más tartotta, mint a program könyvtár-szakmai kidolgozója és talán legjobb ismerője, Dányi Éva, aki áttekintést adott a MKP eddigi történetéről.

Előzményként megemlítette az Ithaka programot, amely személyes hagyatékok, speciális gyűjtemények célzott hazaszállítására irányult. A szintén a Nemzetpolitikai Államtitkárság (NPÁ) alá tartozó Kőrösi Csoma Sándor Program (KCsP) ösztöndíjasai közül pedig néhányan könyvtárrendezéssel foglalkoztak már 2013-ban. Abban az évben fogadta el a Magyar Diaszpóra Tanács a programot, amely 2014. január 1-én kezdte munkáját, az első évben még a KCsP ösztöndíjasok által koordinált gyűjtőpontokon 7 tengerentúli országban. Az NPÁ és az OSZK közötti megállapodás értelmében minden - önkéntes felajánlás alapján válogatás nélkül elfogadott - dokumentum a könyvtárba érkezik, előválogatási joggal, viszont a kiajánlásnál a határon túli intézmények élveznek elsőbbséget. A statisztikai adatokkal és kimutatásokkal bőségesen alátámasztott előadásból kiderült, hogy a várakozásoknál jóval nagyobb mennyiség és változatosabb anyag érkezett már be ezidáig is. Az OSZK állománya részben kiegészül hungarika dokumentumok első vagy éppen másodpéldányaival, esetleg dedikált kötettel, könyveken kívül pedig egyéb típusú dokumentumok (folyóiratok, hangzó-, és képanyagok, aprónyomtatványok, pl. meghívók eseményekre), illetve iratok kerülnek elő a dobozokból. A munkafolyamat korai szakaszában tehát a tipizálást kell elvégezni, ami alapján a különböző különgyűjteményekhez irányítják a dokumentumokat. A nem-hungarika jellegű kiadványokra minden bizonnyal lehetett számítani, ám külön megoldandó feladatot jelent a nem várt mennyiségű ún. remittenda (megmaradt példányok) sorsa. Az első év tapasztalatai után a Mikes 2.0 programnak 2015/16-ban már "arca" lett, ugyanis könyvtáros, levéltáros és/vagy történész végzettségű ösztöndíjasok végeztek terepmunkát. A hagyatékok helyszíni feltérképezése, szállítása, jegyzékelése kiegészült egy fontos elemmel: életútinterjú készítése a közösség erre vállalkozó tagjaival. Az igény és a szándék fennáll a folytatásra - a Mikes 4.0 keretében 2017/18-ban várhatóan Európára is kiterjesztik a gyűjtést, nagyobb hangsúlyt kaphat a digitalizálási kapacitás kialakítása és/vagy növelése, a kiajánlások felgyorsítása, bővítése időszaki kiadványokkal, és ami a nap folyamán több előadó és résztvevő részéről is megfogalmazódott: nagyon fontos és sürgető lenne egy virtuális katalógus, jegyzék, portál létrehozása a kutatók és a szakma tájékoztatása céljából. Dányi Éva előadásának végkicsengése alapvetően pozitív volt, két szempontból is: egyrészt jól érzékelteti az érdeklődést a 135 igénylő könyvtár, amely közül 18 határon túli, melyeknek a száma azáltal is növekszik, hogy a program hírét egymásnak továbbadják a kollégák. Másrészt a befektetett munka többszörösen megtérül az OSZK számára.

Azt, hogy mi is a hungarika fogalma, ez hogyan alakult ki és hogyan fejlődött szervesen az idők folyamán, hogyan kapcsolódik össze a diaszpóra kutatással, milyen intézményi és jogszabályi háttere volt és van, Kovács Ilona, az OSZK Hungarika Osztályának egykori vezetője foglalta össze, igen színvonalasan és alaposan, Hungarika/Diaszpóra kutatás az OSZK-ban a Mikes Program előtt címmel. 

1956-ban a nemzeti könyvtári funkció megfogalmazásával együtt indult el a hungarika/diaszpóra kutatás, majd a 70-es években a Hungarika Koordinációs Bizottság tevékenysége, a bibliografizálás és a forrásfeltárás vált időszerűvé a nemzeti tudományok előtérbe kerülésével. Meghatározó lépést jelentett, amikor az OSZK-t 1980-ban kutatóhellyé nyilvánították, és ezekben az években vette kezdetét a gépesítés, majd a különböző hungarika adatbázisok létrehozása. A 90-es évekre már az intenzív diaszpóra kutatás volt jellemző, és ekkorra tehetők a hagyatékmentő programok, mint pl. az Ithaka és a Rodosto, elindítása és támogatása is. A retrospektív diaszpóra bibliográfia azonban továbbra is hiány maradt, ezen a területen csak részeredmények születtek - hangzott el konklúzióként.

A történeti áttekintések után olyan előadások következtek, amelyek gyakorlati oldalról mutatták be a Mikes Programot: Mészáros Tamás a raktári elhelyezés szövevényes folyamatát ismertette, majd Bakó Zsigmond a levéltári feldolgozás mikéntjét vázolta fel egy konkrét szervezet, a Torontói Magyar Ház gyűjteménye kapcsán. A 104 doboznyi iratanyag 2016. május 11-én került a Magyar Nemzeti Levéltárba, viszonylag rendezett állapotban. Menet közben ugyanis kiderült, hogy Demmer György gondozta kint a gyűjteményt, amely személyi hagyatékokat, egyesületi iratokat, és földrajzi elnevezéssel ellátott dobozokat tartalmazott. Mivel itt a proveniancia elve érvényesült, ezért az eredeti struktúrát megtartották. Mint megtudtuk, 23 dobozt tesz ki a rejtélyes EHC, amelyről némi kutatómunka után derült ki, hogy az Enciclopedia Hungarica Canadiana alapjául szolgál. Kutatóknak egy kincsesbánya lehet! Álljon itt az előadást összefoglaló dia:

Maczelka Árpád előadására a Digitális és digitalizált dokumentumokról már csak azért is kíváncsi voltam, mert a Hazatérő emlékeink című kiadványban korábban izgalmas kérdéseket vetett fel. Melbourni tereptapasztalatai alapján egyedi példákon keresztül illusztrálta, hogy szerinte hogyan lehet az átadott anyagokat "méltó módon" hasznosítani a digitális világban, ennek összes kihívásaival, buktatóival, eredményeivel együtt. Mit lehet kezdeni például nyers vagy vágott/szerkesztett rádióadásokkal, amelyek "elég sok" tárhelyet igényelnek? Vagy a fotók beazonosítására minél hamarabb közösségi felületet kellene biztosítani, hogy az oly fontos metaadatokat (ki, hol, mikor látható a felvételen) hozzájuk lehessen rendelni. És ami nemcsak a kutatóknak, hanem a szakembereknek is régóta vágya: Emigrációs Portál, egy virtuális nyilvántartás elkészítése! Kívánok Árpádnak és a csapatnak ehhez kitartást és sok sikert!

A délutáni előadások sorát Sárosi Attila nyitotta meg a diaszpóra sajtójának bemutatásával. "Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!" Ez az Arany János-idézet lehetne a mottója annak a gazdagságnak és sokszínűségnek, ami az emigrációs sajtót jellemezte és jellemzi. Rögtönzött kiállítás keretében ismert és kevésbé ismert folyóiratokat felvillantva térben és időben messzire kalandozhattunk. S néhány "leg-" a sok közül: a legelső emigrációs folyóirat a Magyar Száműzöttek Lapja lehetett 1853-ból, melynek 6 száma jelent meg; a legrégebbi folyamatosan megjelenő lap az Amerikai Magyar Népszava, amely 1948-ban egyesült az 1891-től megjelent Szabadsággal. Csak Amerikára jellemzőek azok a jubileumi emlékkönyvek, amelyek egyházi közösségek, egyesületek életét mutatják be. A beérkezett sajtó-anyag "feldolgozása halad", amire még szükség lenne, az a tartalmi feltárás, repertorizálás, bizonyos esetekben pedig restaurálás, digitalizálás.

A Mikes Program audiovizuális anyagaiból nyert tapasztalatokról számolt be Lillin Beatrice, vagy ahogyan én ismerem: Lukács Bea, a Történeti Interjúk Tárának munkatársa. Az igazi kihívást ebben az esetben a hordozótól függetlenül a tartalom "megjelenítése" jelenti. A cél az analóg anyag digitalizálása, ami valós idejű visszahallgatást és/vagy lejátszást igényel. A műsoros kazetták között található a helyi közösségek életét dokumentáló - és jól is dokumentált - felvételek ünnepségekről, előadásokról, stb., de üres VHS kazetták is kerültek elő valamelyik dobozból. A másik jelentős csoportot a személyes életútinterjúk teszik ki, melyekből két rövid ízelítőt is kaphatott a közönség. Az oral history interjúkat, a hosszától függetlenül, le is kell gépelni, ami nem kis feladat, de mindenképpen megéri.

Már korábban is szó esett a kéziratos hagyatékok elhelyezési és feldolgozási kérdéseiről, a következő előadó, Zichy Mihály az OSZK Kézirattár szemszögéből tartotta előadását A Kézirattár gyarapodása a Mikes Programból, munkamegosztás a nemzeti levéltár és a nemzeti könyvtár között címmel. A cím is sejteti, mivel állnak itt szemben a levéltárosok: az emigráns hagyatékoknál sokszor nem különül el a "hivatalos", közéleti szerep és a magán-szféra. Akad példa szervezetek levéltári irataira, amelyekben található magánjellegű vagy családi hagyaték, és a fordítottja is: közéleti szerepet (is) betöltő személy hagyatéka kerül Magyarországra a Mikes Programnak köszönhetően. Ilyenkor szükség van, és ilyenkor van szükség igazán "a kölcsönös jóakaratra" az elhelyezésnél - Levéltár vagy Kézirattár?

Zászkaliczky Borbála az Országgyűlési Könyvtár képviseletében számolt be A Mikes Program mint gyarapítási lehetőségről a hazai könyvtári rendszer többi tagja számára. Pozitívak a tapasztalataik mind a teljesített igényeket, mind pedig a lebonyolítás gördülékenységét illetően. Az integrált könyvtári rendszerükben külön szerepel a Mikes Program mint szállító, hogy a belső nyilvántartásban nyomon követhető legyen a dokumentum származása.

Az előadások után kérdések és hozzászólások következtek, amelyekből kiderült: a közönség soraiban szinte minden részterülettel kapcsolatban merültek fel gondolatok. Ezt követte az előadók részvételével és Rényi Mátyás Attila moderálásával egy kerekasztal beszélgetés, releváns és aktuális témákkal, úgymint az érdeklődés a Mikes anyag iránt, a reklámozás lehetőségei, kapcsolatok építése, együttműködések kidolgozása, a hungarika-kutatás eredményeinek nyilvántartása, a program jövője.

A kávé és ebédszünetben a konferencia résztvevői kötetlen formában folytatták az eszmecserét egymással és a  Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság részéről a Mikes Kelemen program koordínátorával is. A Mikes program egyik nagy érdeme fiatal kutatók és szakemberek bevonása a hagyatékok felkutatásába és feldolgozásába, lehetőséget biztosítva számukra a terepmunkára, a kapcsolatépítésre, és a könyvtári-levéltári munkafolyamatok csínjának-bínjának elsajátítására, ugyanakkor fiatalos lendületet és korszerű szemléletet hoznak a szervezetek életébe.

Emigráció-kutatóként és könyvtárosként fontosnak tartom, hogy a program elérje eredeti célját, a hagyatékok megmentését a pusztulástól, és kutathatóvá tételüket közgyűjteményekben. Sok munka van már eddig is benne, és még sok munka van hátra!

Deák Nóra